“A jövőben a C vitamint úgy kell majd árusítani, mint a lisztet. Minden bolt polcain kilós kiszerelésben.” – Szentgyörgyi Albert
Sokat hallani a C vitamin (más néven aszkorbinsav) előnyeiről, de sokan nem tudják, hogy mire képes ez a Csodaszer. Ugyanis a C vitamin valóban csodákra képes. Cikkünkben megpróbáljuk röviden felvázolni azt, hogy miért fontos a C vitamin fogyasztása, és az milyen előnyökkel jár. Hát nosza, vágjunk is bele a lecsóba, egyenesen bele a közepébe.
Kezdjük akkor mindjárt a legérdekesebb részével, melyet komolyan is kell venni. A gerinces állatok (kivéve a főemlősök, denevérek és az ember) többsége képes saját maga előállítani a szervezetéhez szükséges C vitamin mennyiséget. Így például a legkisebb kutyáktól kezdve a disznókon át a madarakig bezárólag. Ezért nekik roppant egyszerű életük van, mert nem kell odafigyelni a c vitamin bevitelére, ezért is betegednek meg az állatok ritkábban az embereknél.
Miért betegek az emberek?
Mert nem visznek be megfelelő mennyiségő C vitamint! Ha már a fenti példánál vagyunk, akkor elmondhatjuk, hogy az állatok ezért nem betegszenek meg. No, de mennyi az annyi? Ha azt vizsgáljuk, hogy az állatok mennyi C vitamint termelnek, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy egy 68 kg-os ember számára naponta 12000 – azaz tizenkétezer – mg C vitamint kell a szervezetébe bevinni. Érdekes, de inkább elszomorító tény, hogy az orvostudomány az RDA szerinti szükséges mennyiséget 60 mg-ban határozza meg. Az ésszerű alternatív tudomány egyébként 3-15 g-ot javasol naponta az embereknek, tehát 3000 – 15000 mg szükséges ahhoz, hogy szervezetünk ellenálló legyen a betegségekkel szemben.
Ha utánaszámolunk, akkor hamar kiderül, hogy ezt a mennyiséget szinte majdnem lehetetlen táplálék (pl. csümölcsök) formájában bevinni, ezért szükséges azt külön vitamin formájában fogyasztani.
A c vitamin nagyításban, mikroszkóp alatt
A C vitamin gyógyító és egészségmegörző hatása
A C vitamin, vagyis az aszkorbinsav a legfontosabb vízben oldódó antioxidáns. Minden szövetnek, sejtnek szüksége van a sejten belüli és kivüli funkciójához egyaránt. Egyik legfontosabb tulajdonsága – ami minden antioxidánsra igaz -, hogy megköti a szabadgyököket, melyek elszaporodása mindig betegségekhez vezet.
A C vitamin minden betegséget gyógyít!
Ez pontosan így van. Annyira szüksége van a szervezetünknek rá, mint a vízre. Ha egy bizonyos szint alá süllyed a testünkben lévő mennyiség, akkor meghalunk. Ilyenről azért nem hallani, mert a legtöbb élelmiszerben van aszkorbinsav (adalékanyagként), és táplálék formájában (gyümölcs, zöldség) is beviszünk valamekkora mennyiséget. Természetesen ez koránt sem egyenlő az ajánlott mennyiséggel, pusztán az életben maradást szolgálja.
Fontos: azért kell naponta fogyasztani, mert a szervezet nem tárolja a c vitamint, hanem azonnal felhasználja (hiszen szüksége van rá), ezért rendszeres bevitel az indokolt.
A c vitamin mikroszkóp alatt
A c vitamin hátránya és veszélyei
Ez az a pont, amiről nem igen lehet, mit írni. Hátrány? Nem igazán ismeretes. Sokan azt mondják, vesekövet okoz, ez mind csak ijesztgetés. Előírás az is, hogy terhes vagy szoptatós anyák kérdezzék meg kezelőorvosukat a C vitamin fogyasztásáról. Egyébként van egy bizonyos mennyiség, ami felett okozhat hasmenést, de ez egyénektől függ, és nem káros, illetve a tuladagolás veszélyétől sem kell tartani, szervezetünk kidobja a felesleges mennyiséget. Mindenki be tudja állítani a magának megfelelő szintet.
Ha ilyen jó és nem veszélyes, miért nem hirdetik?
Mert, ha mindenki egészséges lenne, akkor nem lenne szükség gyógyszerekre!
Történelem: köszönjük Szentgyörgyi Albert
1937-et írunk, amikor 2 nagyszerű tudóst kell megemlíteni. Az egyik Walter Haworth, aki feltalálta magát a fehérje molekulát, ezért kémiai Nobel-díjat kapott, a másik pedig a már ismertebb Szentgyörgyi Albert, akinek orvosi Nobel-díj járt azért, amit tett a C vitamin kutatásaiért. Ő volt az az “öregember” is, aki 84-es korában felépült a tüdőgyulladásból, ami ebben a korban az esetek 99%-ban nem szokott megtörténni. A titok nyitja egyszerű: a korábban napi 1g mennyiséget megemelte 8g-ra, csak így volt képes kigyógyulni az időskori halálos szindrómából. Neki köszönhetjük mindazt, amit ma tudunk a c vitaminról, és sokat tett annak érdekében is, hogy minél többet, minél könnyebben tudjunk előállítani belőle.
Ezek alapján most már tudod, hogy a természetes C-vitamin tartalmáért is érdemes a Reverde kapszulát fogyasztani!
Forrás: Ogyik.hu