A három fehér méreg - 1. rész: CUKOR

Emésztő rendszerűnk két fő dologra alakult ki. Az egyik, hogy a testi szükségletekhez elengedhetetlen tápanyagokat, vitaminokat, nyomelemeket, ásványi anyagokat, zsírokat, fehérjéket és szénhidrátokat a szervezetünk számára biztosítsa. A másik, hogy az emésztési és feldolgozási folyamatokból képződött salakanyagokat eltávolítsa a szervezetünkből. Ha folyamatosan "mérgezzük" a szervezetünket, ezeket a mérgek felhalmozódnak a szervezetben, aminek súlyos élettani következményei lehetnek.

 

 

Első méreg: a finomított cukor

Hosszú évezredekig megvoltunk nélküle, ma viszont már el sem tudjuk képzelni az életünket cukor nélkül, annak ellenére, hogy a cukorbetegséget pont a cukor elterjedésével egy időben jegyezték fel először.

A rettegett cukorbetegség: a cukorbetegség kialakulását számtalan tényező befolyásolhatja, de a legújabb kutatási eredmények szerint a finomított cukorfogyasztás az eddigieknél is nagyobb szerepet játszik ebben - a kutatók szerint a felfedezés olyan jelentőségű, mint a dohányzás és a tüdőrák közötti kapcsolat feltárása.

A vizsgálat során 175 országban térképezték fel a cukorfogyasztás és a cukorbetegség gyakoriságának összefüggéseit, az eredmények pedig azt  mutatják, hogy - függetlenül az elhízott emberek arányától - minél több cukrot fogyaszt egy népcsoport, annál több cukorbeteg akad közöttük, míg ha  valamilyen okból csökken a cukorfogyasztás, a betegség aránya is csökken. Az elemzések alapján úgy tűnik, nem is az elhízás a fő oka a cukorbetegség kialakulásának, hanem a túlzásba vitt édes élet.

 

"A cukor egy teljesen halott anyag. Mesterségesen előállított, finomított kivonat. Csak kalorikus értéke van. A szervezetbe jutva elrabolja a már birtokolt tápanyagokat. Akik cukrot fogyasztanak,  alkoholisták, anélkül, hogy tudnának róla."  Dr. Shelton

 

Míg az 1-es típusnál az okot nem ismerik (feltételezik a genetikai hajlamot, vírusok szerepét, autoimmun eredetet), így a megelőzésre sincs tökéletes mód, a 2-típusnál várható a betegség megjelenése bizonyos rizikótényezők esetén:

- túlzott kalóriabevitel
- aktív életmód és testmozgás hiánya
- magas glükóztartalmú ételek fogyasztása
- cukor, gabonaalapú ételek fogyasztása
- hidrogenizált olajak
- ásványi só hiány (magnézium, króm, cink), illetve az omega-3 zsírsav hiánya

 

Van megoldás: MEGRENDELEM!

 

Szinte minden élelmiszer tartalmaz cukrot

A cukor teszi ki a táplálékkal felvett szénhidrátok mintegy 50 %-át. A cukor, melyből egy átlag magyar ember évente 65-70 kg-ot fogyaszt (gondolja csak el ezt a mennyiséget a nappalijába, aztán gondolja el, hogy ezt Ön mind megeszi, majd tegyen mellé ugyanekkora mennyiséget, amelyet a párja fogyaszt el, ez már nagyjából 2 raklapnyi cukor ).



A finomított cukor hatása

A finomított cukor (mindenféle édesség) fogyasztása a cukor gyors felszívódásával jár. A túl nagy mennyiségű cukor túlstimulálja a hasnyálmirigy működését, s így ugrásszerűen megnő az inzulin termelése.

- Az inzulin egy anyagcsere szabályzó hormon. Célja, hogy az összes cukrot azonnal kivonja a vérből; vagyis az inzulin a végrehajtója annak a döntésnek, hogy a kapott tiszta energia mekkora része menjen azonnali felhasználásra, és mennyi legyen abból eltárolva. Mivel a cukor hatására hirtelen megugrott az inzulintermelés, a nagy mennyiségben jelen lévő inzulin azonnal és gyorsan kivonja az összes cukrot a vérből. És mivel a szervezet nem képes felhasználni ezt a nagy mennyiségű energiát, kénytelen lesz azt elraktározni. Vagyis gyarapodnak a zsírpárnák.



A cukor hatására kiváltott fokozott inzulinműködés teljes ciklusa:

1.Ugrásszerűen megnő az energiaszint.
2.A szervezet nem képes a hirtelen kapott energiát felhasználni; gyarapodnak a zsírpárnák.
3.Mivel a túlzott inzulinműködés kivonta az összes cukrot a vérből; a vércukorszint leesik.
4.Elveszítjük a kapott energia-löketet, melynek következménye fáradtság, esetleg szédülés.
5.Az alacsony vércukorszint erős éhségérzettel újbóli szénhidrátot (cukrot) "követel".



A cukor fáradttá tesz és összezavarja az immunrendszert

Savasodáshoz vezet és ezen keresztül (amint azt mindenki tudja) árt a fogaknak. Bomlása során B1-vitaminra van szüksége, ezáltal elrabolja ezt a vitamint a szervezetünktől. A B1- vitamin hiányának egyenes következménye a fokozott idegesség, agresszivitás, székrekedés és a légzési nehézségek.

Gyengíti a gyomor perisztaltikáját (a gyomorban a táplálék mozgása). A túl sok cukor elsősorban a hasnyálmirigyet terheli le, mert arra kényszeríti, hogy inzulint termeljen, és ezáltal csökkentse a vércukorszintet. A lecsökkent vércukorszint azonban farkasétvágyat gerjeszt, aminek következtében megint csak sokszor nyúlunk édességekhez, így az ördögi kör bezárul.

A finomított cukor fogyasztása hatására a hasnyálmirigyben, az inzulintermelő béta-sejtek kimerülnek. A szervezet számtalan tartalékkal rendelkezik, az egyik ebből az inzulintermelés képessége. A hasnyálmirigyünk körülbelül ötszáz évre van kalibrálva. Az emberek a túlzott cukorfogyasztás segítségével képesek negyven-ötven év alatt elhasználni!

A fent leírtak azonban főleg csak a fehér (finomított) cukorra vonatkoznak.

 

 

 

A cukornádból kivont természetes cukor sok létfontosságú nyomelemet, ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. A mi cukrunk azonban a finomítás során elvesztette mindezt, ráadásul fehérítették is, ami további megterheléseket jelent.

A legfőbb ok, amiért ártalmunkra van a finomított cukor, az, hogy a természetben előforduló növények cukortartalma lényegesen alacsonyabb, mint a bolti fehércukoré. A cukorrépa cukortartalma: 18%, a finomított cukoré 95%.

A szervezetünk nincs felkészülve ilyen töménységű cukor befogadására, ezért nem is képes maradéktalanul megemészteni és a fölös cukor megerjed. Sir Ch. Best, az inzulin egyik felfedezője hívta fel a figyelmet arra, a cukor ugyanúgy hat a szervezetre, mint az alkohol. Az alkohol legfőképpen a májat és az idegsejteket károsítja; sejtméreg.

A cukros étrend 20-30 százalékkal növeli a gyomorsav mennyiségét, ami ingerli az emésztőcsatorna felső szakaszát, a nyelőcsövet és a garatot, valamint hajlamosít a fekélyre. Ha az étrendből kivonjuk a cukrot, megszűnhet az emésztési zavarok 60-70 százaléka.

További indoklás nélkül néhány jellemző betegség, melyet a cukor okozhat: szívinfarktus, trombusképződés, cukorbetegség, elhízás, emésztőrendszer megbetegedései, köszvény, csontritkulás, rák, vitamin- és nyomelem hiány, belső elválasztású mirigyrendszer zavarai, fáradékonyság stb.

Összegezve: A finomított cukor nem egészséges. A túlzott inzulintermelésen kívül (ami elhízáshoz vezet) gátolja a fehérjék, a kalcium és sok más ásványi anyag felszívódását, valamint visszafogja jó néhány létfontosságú emésztő baktérium szaporodását is.

Ahhoz, hogy mentesüljünk, és a családot is megóvjuk a cukor káros hatásaitól, alaposan fel kell kötnünk az alsóneműt, cukor ugyanis valamilyen formában  szinte minden ételben van, ráadásul a  "cukor hozzáadása nélkül" felirat is megtévesztő lehet, hiszen ez csak a szacharózra vonatkozik, a glükózszirupra  vagy ipari fruktózra már nem. Hiába kerüljük a gyorséttermi ételeket, szénsavas  üditőket, édességeket, mikor az egészségesnek hirdetett fitt feliratú müzli vagy a 0 százalékos joghurt akár harmada is cukorból áll, egy evőkanál ketchup  pedig egy teáskanálnyi cukrot tartalmaz - de a sort folytathatnánk a zacskós levesekkel, gyümölcslevekkel, csirkefalatokkal, kenyerekkel, a sok kicsi pedig  sajnos itt is sokra megy.

Számtalan apró trükköt bevethetünk annak érdekében, hogy az édes íz élvezete és az egészségünk egyaránt megmaradjon: Kombináljunk!
Az édességekkel az az egyik legnagyobb baj, hogy nehéz egy-két falat után abbahagyni őket. Ekkor jöhet jól, ha a vágyott mogyorókrémet valami más, egészséges étellel párosítjuk, például banánnal és mandulával: sokkal hamarabb jóllakunk, némi vitaminhoz is jutunk, az édességek iránti vágy pedig alábbhagy egy időre.

Az első lépés: A cukrot pótoljuk mézzel, nádcukorral, maláta- és gyümölcscukorral.

Vigyázzunk azonban az édesítőszerekkel is, mert ezeknek gyakorlatilag több káros hatásuk van, mint a finomított cukornak!  Ezek vegyileg előállított készítmények, melyek aspartam, sacharin és acesulfam nevezetű anyagokat tartalmaznak. Az édesítőszerek használata pedig ahelyett, hogy fogyást eredményezne, hizlaló hatást váltanak ki a szervezet inzulinszabályzó mechanizmusainak becsapásával.

 

Vásárlónk a Reverde kapszula segítségével tartósan tudta normalizálni vércukor szintjét! 

 

 

 

MEGRENDELEM!

 

A második lépés:

Ahhoz tehát, hogy tenni tudjunk a cukorbetegség ellen, vagy, ha már betegek vagyunk, képesek legyünk segíteni testünk működését, komoly életmódváltásra és tudatos gondolkozásra van szükségünk. Ha minden nap legalább egy fél órát sétálunk, futunk, vagy egész egyszerűen biciklivel járunk munkába, valamint kevesebb cukrot, finomított szénhidrátot (például fehér lisztet) és zsírdús ételeket eszünk, már sokat tettünk az egészségünkért.  

Mindezek mellett nem árt, ha természetes immunerősítést is végzünk, akár kúraszerűen; ennek egyik legjobb módja a búzafű és búzacsíra bevitele a szervezetbe. Bár a bioboltokban beszerezhető búzafű ledarálásával tökéletesen egészséges búzafűlevet kaphatunk, van jóval egyszerűbb és költségkímélőbb megoldás is: ha Reverde kapszula formájában szedjük az ellenőrzött, ökológiai gazdálkodásból származó zöld nedűt, amelynek egyedüli mellékhatása a színtiszta egészség.

 

Egy kutatócsoport szerint, amelynek tanulmánya 2009 decemberében jelent meg a Journal of Herbal Medicine and Toxicology magazinban, a búzacsíra és a búzafű ugyanis határozottan javítja a glükóz és a lipidek szintjét a vérben, így hatékonyan alkalmazható a cukorbetegség kezelésében. A vizsgálat során 30 önkéntest vizsgáltak két csoportra osztva. Az egyik csoport minden étkezéshez fogyasztott búzafűlevet, a másik nem. A kutatók azt találták, hogy már 15 g búzafű is jelentősen csökkenti bizonyos élelmiszerek glikémiás indexét így javítva a vér glükózszintjét.

Mivel a cukorbetegségnél fokozottan kell figyelni a szervezetünkbe juttatott glutén mennyiségére is, nagyon fontos, hogy a terméket tesztelték-e gluténmentességre - a Reverde kiállta a próbát, teljesen gluténmentes!

 

MEGRENDELEM