Cukorbetegség kezelése a Reverde kapszulával

A cukorbetegség a leggyakrabban előforduló anyagcsere betegség, mely világszerte több száz millió embert érint. A WHO adatai alapján a diabétesszel élők száma 1980-tól 2014-ig bezárólag 108 millióról 422 millióra nőtt, ami egyértelműen jelzi a betegség „rohamos” előretörését.Míg a szervezet nem termel elegendő inzulint, mely a glükóz sejtekbe való beépülését segíti elő, addig a 2-es típusú diabétesz esetén a szervezet nem képes megfelelően hasznosítani a hasnyálmirigy béta sejtjei által
termelt hormont (inzulin).

Cukorbetegség ellen a Reverde kapszulával. Ha diabétesz, akkor Reverde!

A cukorbetegség alattomos kór, amely sokszor csak akkor okoz tüneteket, amikor már előrehaladott stádiumról beszélhetünk. Különösen azoknak érdemes figyelni a cukorbetegség első, kezdeti tüneteire, akik a veszélyeztetettek közé tartoznak ebből a szempontból. A 2-es típusú cukorbaj elsődleges rizikótényezője az elhízás (különösen a hasra történő, úgynevezett alma-típusú), illetve az ezzel összefüggő mozgásszegény életmód és az emelkedett vérzsírszint.

Cukorbetegség kezelése

A Reverde kapszula két komponense: a búzafű és a búzacsíra határozottan javítja a glükóz és a lipidek szintjét a vérben, így hatékonyan alkalmazható a cukorbetegség kezelésében is - állítja egy kutatócsoport, a Journal of Herbal Medicine and Toxicology magazinban. A vizsgálat során 30 önkéntest vizsgáltak két csoportra osztva. Az egyik csoport minden étkezéshez fogyasztott búzafűlevet, a másik nem. A kutatók azt találták, hogy már 15 g búzafű is jelentősen csökkenti bizonyos élelmiszerek glikémiás indexét így javítva a vér glükózszintjét.

A diabétesz természetes kezelésében a Reverde kapszula búzafűlé kivonata hatékony szer. Az 1-es típusú diabéteszben a szervezet nem termel inzulint. Jelenlegi ismereteink szerint az 1-es típusú diabétesz nem előzhető meg. A betegség tünetei közé tartozik a fokozott vizeletürítés (poliuria), a szomjúság (polidipszia), az állandó éhségérzet, a testsúlycsökkenés, a látás megváltozása, homályos látás és a kimerültség. Ezek a tünetek egészen váratlanul jelenhetnek meg, és akut állapot bekövetkezéséhez vezethetnek.A diabétesz az anyagcsere komplex zavara, azaz a szénhidrát-anyagcserén kívül érinti a fehérjék és a zsírok metabolizmusát is. A világon a leggyakrabban előforduló anyagcsere-probléma, amely százmilliók életét nehezíti meg. Szövődményei révén ronthatja az érintettek életminőségét és életkilátásait is.

A cukorbetegség okait máig nem azonosították pontosan, azonban úgy tűnik, hogy genetikai tényezők, vírusfertőzések is állhatnak a hátterében, de sz idősebb korban megjelenő, úgynevezett 2-es típusú (nem inzulinfüggő cukorbetegségként is említik) diabétesz hátterében szinte mindig az életmód és az elhízás áll.A betegség alapvető problémája az, hogy ilyenkor az inzulin nevű hormon hatása jelentősen lecsökken (inzulinrezisztencia) vagy hiányzik. Ezért a testünk sejtjei nem tudják a vérben keringő glukózt hasznosítani, így gyakorlatilag megfelelő tápanyagbevitel mellett is éheznek, miközben a vércukorszint magasra emelkedik. 2-es típusú diabetes akkor következik be, amikor a szervezet nem képes hatékonyan felhasználni az inzulint. Globálisan a diabéteszes esetek 90 százalékát teszi ki, és jórészt megelőzhető.

A tünetei hasonlóak lehetnek az 1-es típusú cukorbetegség tüneteihez, sokszor azonban annál kevésbé szembetűnőek. Ez az oka, hogy a betegséget időnként csak évekkel a kialakulása után diagnosztizálják, amikor már megjelennek a szövődmények. A 2-es típusú  cukorbetegséget nem is olyan régen még a középkorú és idős emberek betegségének tartották, előfordulásának gyakorisága azonban valamennyi korcsoportban növekedett, és ma már egyre többször találkozunk vele a túlsúlyos kamaszok és  gyermekek körében is. A 2-es típusú cukorbetegség kialakulása kalóriamegszorító diétával és sok mozgással megelőzhető, ugyanakkor a már kialakult betegség nem szüntethető meg, ám életmódváltással, fogyással karbantartható. A Reverde kapszula - a gyakorlati tapasztalatok alapján- a cukorbetegséget a megfelelő mértékre csökkenti és megóv a gyógyszerek m

 

 

ellékhatásaitól .

Termék rendelés

Tegyen Ön is az egészsége érdekében!