Mi fán terem a búzafű, korunk egyik superfoodja?

Ann Wigmore, az élő ételek anyja. Kevesen ismerik, pedig munkássága révén emberek ezrei gyógyultak ki halálos betegségeikből. A búzafű és az élő ételek népszerűsítésével számos rákos betegen segített és a mai napig – szó szerint - táplálkoznak tudásából.

Kisgyermek korában Litvániában a nagymamájától leste el a gyógyítás minden csínját-bínját. Édesapja még születése előtt emigrált Amerikába, édesanyja pedig öt évvel később követte őt. Anna csak 13 évesen, 15 éves bátyja és nagybátyjuk társaságában követte szüleit Ellis Island-re. Később kórházi nővérként dolgozott, férjhez ment és 1941 július 9-én megszületett Wilma lánya.

Hosszas betegeskedés és számos egészségügyi probléma után talált vissza a nagyanyai tanításokhoz és kezdett újra foglalkozni gyógyfüvekkel, természetes orvosságokkal.

1968-ban Ann megalapította a Hippocrates Egészség Intézetet, Viktoras Kulvinskas-szal. Innentől  úgy ismerték, mint „az élő ételek anyja”. Úttörő volt és fegyverei útja során a búzafű és a nyers élő ételek voltak, mint a test, lélek és szellem méregtelenítői, védelmezői.

Ann Wigmore 1994-ben, Bostonban hunyta örök álomra a szemét, a Hippokratész Intézetben kiütött tűzvész okozta füstmérgezés által. Halála után a Hippokratész Intézetet elkeresztelték Ann Wigmore Alapítványnak. Vezetését Brian Clement vette át, aki a székhelyet Bostonból West Palm Beach-be, Floridába tette át. Az Ann Wigmore alapítványon felül még számos intézet ápolja munkásságát. Magyarul megjelent könyve: A búzafű.

 

"Az élő ételekkel való táplálkozás egy kimagasló táplálkozási forma, mivel felismeri, s helyesen ítéli meg a nyers és a főtt ételek, s a természetes és a mesterséges tápanyagok közötti különbséget. A hagyományos táplálkozással foglalkozó iskolákban kevés idő jut az enzimek és az ételek életerejének, vagy az élő (nyers) ételek értékeinek a főtt ételekével szembeni megvitatására. Ha az egészségre helyezzük a hangsúlyt, akkor a különbség az alapvetően egészséges, eleven lét és a csupán felszínes lélegzés között válik érzékelhetővé.” – Dr. Ann Wigmore
 
Élvezd a búzafű minden jótékony hatását a Reverde kapszulával!

Szerző: Pozitív Nap